"Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki." (Mt 4,11)
A böjt több évszázada, sőt évezrede ismert fogalom. Olvasunk róla az Ószövetségben, Újszövetségben, és sokat hallunk róla ma is. Az emberek különböző módon értelmezik és gyakorolják. Hallunk vele kapcsolatban salaktalanításról, fogyókúráról, arról, hogy egészségünk szempontjából mennyire szükséges évente legalább a böjti időszakban megtartóztatni magunkat különböző ételek és italok fogyasztásától. Hitüket megélő emberek között is vannak, akik a böjtöt teljesen elutasítják, és vannak, akik gyakorolják. Tegyük kicsit félre az előítéleteket, és tájékozódjunk a leghitelesebb helyen: Jézus Krisztusnál!
Ha olvassuk az evangéliumokat, és Jézus Krisztus böjti gyakorlatát vesszük alapul (mivelhogy ennél tökéletesebb értelmezés nem létezik), kiderül számunkra, hogy miközben böjtölt, nem volt éhes. Tehát Nála a böjt nem az ételek megválogatásáról, illetve a nemevésről szólt. Azt olvassuk a Bibliában, hogy „miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett" (Mt 4,2). Tehát közben nem volt éhes, nem arra figyelt, hogy mi az, amit megehet, és mi az, amit nem, hanem valami egészen másra.
Jézusnál a böjt az Atya felé való erős odafordulást jelentette. Nem azt jelenti, hogy korábban vagy később nem volt kapcsolatban Vele. Tudunk a 12 éves Jézusról, akit szülei a templomban találnak meg. Mindig is fontos volt számára a mennyei Atyjával való harmonikus kapcsolat. Mégis a pusztában töltött 40 nap egy komoly „egyeztetés” volt Istennel saját helyzetéről, földi küldetése céljáról.
Azt látjuk, hogy Jézus szükségesnek látta a böjtöt, mint az Atyához való teljes odafordulást. Amikor a tanítványait megvádolják azzal, hogy nem böjtölnek, megvédi őket, azt mondván: „Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak” (Mt 9,15). Míg Jézus velük volt a földön, nem volt szükségük a böjtre, hiszen Krisztus által tökéletesen közel voltak Istenhez. Megismerhették szándékát, akaratát.
Azt mondta Jézus János tanítványai kérdésére/szemrehányására, hogy ha majd nem lesz a tanítványokkal, akkor böjtölni fognak. Vagyis szükségük lesz a böjtre, mely által létre jöhet az Istennel való szoros közösségük. A tanítványok is szembesültek a böjt fontosságával, amikor nem tudták meggyógyítani a holdkóros gyereket (Mt 17). Amikor megkérdezték, hogy miért nem tudták kiűzni a gyerekből az ördögöt, Jézus azt mondta, hogy „ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre”. Jézusnak nem jelentett gondot a gyerek meggyógyítása. Ő tökéletes közösségben volt a mennyei Atyával. A tanítványok számára a siker érdekében nagy szükség lett volna a böjtre (mint Istenhez való teljes odafordulásra). A mi kudarcaink, elesésünk, gyengeségünk is sokszor a krisztusi böjt hiányának tudható be.
Jézus böjtje a pusztában zajlott. Miért fontos ez? A városban, az élet forgatagában zaj van. Emberek jönnek-mennek. Kereskedők kínálják portékájukat. Ott állnak a napszámosok, akik azt várják, hogy felfogadják őket. Sokan küzdenek a megélhetés gondjaival. A városban esznek-isznak, mulatoznak. Mások határozzák meg, befolyásolják az életet és a gondolkodást. Mindezek elnyomják Isten halk, szelíd és szerető hangját.
A puszta, a böjt helye egészen más. Csend van. Nem kínálja a kereskedő a portékáját, nem számít a pénz, mert ott nincs semmi értéke. A mindennapi élet gondjai távol maradnak. Föld és ég között ott áll az ember teljesen Istenre hagyatkozva. Meghall minden zörejt és hangot.
A böjt nem lehet más, mint a magamtól és kívánságaimtól való elfordulás és az Istenre való koncentrálás. Az Ő tervébe való beilleszkedés. Saját helyzetem reális felmérése. Elesettségem és bűnös voltom meglátása, valamint az Atya Isten értem kinyújtott kezének meglátása és megragadása. Így lehet meglátni életünk értelmét, földi küldetésünk célját.
A böjtöt nem szabad nélkülözni. Helyesen kell értelmezni, és rendszeresen élni kell vele. Most a böjti időszakban, és az év más szakában. Ez lehet 40, 10, vagy 1 nap. Mindenképpen életünk részévé kell tenni!
Jézus Krisztus, Isten volta ellenére, messiási tevékenysége megkezdése előtt a földi élet zajában fontosnak tartotta a böjtöt. Elvonult, és egyeztetett, beszélgetett az Atyával. Többek között fontos volt azért, mert azt olvassuk a Szentírásban, hogy „odament hozzá a kísértő". Még Jézusnál is bepróbálkozott a sátán, holott tudta, hogy Nála semmi esélye nincs. Mennyivel inkább látogat meg bennünket, embereket, naponta több alkalommal! Jézuson nem talált fogást.
Egyetlen esélyünk a gonosszal folytatott harcban a böjt, a pusztába való rendszeres elvonulás. Vagyis az Istennel való szoros közösség.
Jézus Krisztus böjtölt! Ez nem egészséges táplálkozás, salaktalanítás, fogyókúra, vagy ételektől való önmegtartóztatás volt. Elmélyült a csendben, az Atyával való beszélgetésben, és eszébe sem jutott az evés-ivás, vagy a földi élet más gondja-baja. Ennek a böjtnek megvolt a következménye: nem fogott rajta a kísértés. Könnyedén ellenállt az ördög mesterkedéseinek. Felismerte a gonosz szándékát, győzött a kísértő felett! A böjt következményét így olvassuk: „Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki."
Szükséges-e böjtölni ma egy református, katolikus, vagy bármely keresztyén embernek? Természetesen igen. A krisztusi böjt rendszeres megtartása elengedhetetlen a számunkra. E nélkül gyengék és erőtlenek vagyunk, eltévedünk és elveszünk. Istennel viszont erősek vagyunk. Tudunk győzni naponta a kísértő felett, és csodákat élhetünk meg. „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?"
Forrás: Küldetés, XIX. évf., 2011/ 3. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése