Gergely István: Élvezd a csendet

Csak csendben csendülhet csengőhang

kristályos karácsony éjjelen.

Csak csendben reppenhet a pitypang

libbenő ártatlan szeleken.

Csak csendben pillanthatsz királylányt

hajolni borostyán ablakon.

Csak csendben sejtheted a magányt

csavargó borostás alakon.

Csak csendben hallhatod gyermeked

szuszogni álombő vizeken.

Csak csendben bírhatod kedvesed,

szunnyadva elnyugvó melleden.

Csak csendben keresnek a szavak,

míg ott kinn beszélget langy eső.

Csak csendben találod meg magad.

Telik az éj, indul a jövő.

Pilinszky János: Hitünk titkairól - részlet (Az ádventről)

Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Forrás: Új Ember, 1974. december 15.

Márai Sándor: Az ünnepekről

"Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.

Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.

Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!

Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.

Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.

S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejs el mindent, figyelj az ünnepre."

Forrás: Márai Sándor: Füves könyv

Füle Lajos: Ha csendben lennél

Ha csendben lennél... Lenne rá okod,

tán felfigyelnél, mint a pásztorok.

Ők hallottak és láttak, mert lehet

az éjszakában angyaléneket

hallani, csak a lélek csendje kell

hozzá, mikor nem ember énekel,

mikor felülről jön az üzenet,

mikor VALAKI nyitja füledet,

s az Ég, a Föld, a LÉLEK, az anyag

beszélni kezd mind, vagy visszhangot ad.

Ha csendben lennél, szinte hallanád

a molekulák termikus zaját,

sőt hallanád - a földi zaj helyett -

égi Igét és angyaléneket,

szívig elérőt és csodálatost,

s véget nem érő ünnep jönne most!

Reményik Sándor: Lámpagyújtogató

Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:
"Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?"
"Lámpagyújtogató"-feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.

Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.

Csak felnyújtott egy lángvégű botot,-
Egy lobbanás- s az ember főlehajtva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment tovább a sötétség fele.
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.

Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:
"Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?"
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.
És végül - lámpagyújtogató lettem.

Ürögdi Ferenc: Adventi csendben

Advent! Csend van.
Nincs hang, csak lélek-beszéd.
Adventi csendben
Lehullok, Uram, eléd.
Adventi csendben
Csak hitem kis mécse ég.
Adventi csend van,
Körülöttem mély a sötét.
Adventi csend van.
Készül-e, mondd, a szíved?
Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e hited?
Adventi csendben
Szunnyadsz tán? Lámpád sem ég?
Adventi csend van...
Ébredj! Jön a remény!

Puszta Sándor: Bennünk fénylő csillag

sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni

gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni

induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni

a jóságot még ma
el kéne kezdeni

óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni

Csendben lenni – Istent megismerni advent idején

Részlet Vámos Béla igehirdetéséből:

"Csendben lenni, különösen most, adventi csendben, Isten előtt lenni számodra is egyenlő lehet Isten megismerésével. Ez a talán mesésnek tűnő jónási történet is erre tanít bennünket. Ha kell, Isten az emberi zajban, nélkülünk is véghezviszi amit eltervezett, de jobban szeretné velünk és csendben véghezvinni. Csendben lenni, azt jelenti, hogy elfogadjuk az Ő akaratát, nem zúgolódunk ellene. Ha a mi gondolatmenetünk szerint jár el, ha nem. A baj mindig ott kezdődik, amikor nem tudunk igazán csendben lenni Isten előtt, pedig elé megyünk. A csendes hallgatásnak iskolája van, ezt is tanulni kell."

A teljes cikk itt olvasható:

 Csendben lenni – Istent megismerni advent idején

Advent első vasárnapja

Advent első vasárnapja van. Valami egészen különös, megmagyarázhatatlan bizsergés van a levegőben. Elkezdődik valami, ez olyan életszerű és zsibongó.

Mintha a tavasz illata lenne a levegőben. Igaz, hideg van, csendes és színtelen a körülöttünk lévő világ, mégis minden élettel telített. Egy csodálatos és megismételhetetlen időszak ez.
Készület. Nem egy folytatásos film következő részét várjuk vagy egy újabb bulvárpletykát, hanem valami egészen egyszerűt, valami egészen csendeset: Jézust.
Felénk jön, ez betölti minden kereső ember szívét. Meglep és felkavar.
Várakozás. Rá várunk, Őt kívánjuk, Belé akarunk kapaszkodni.

(ismeretlen)

A csend tapasztalata

Emberek érkeztek egy nap a szerzeteshez, és azt kérdezték: „Mi értelmet látsz csendes életedben?” A szerzetes eközben éppen vizet merített a forrásból. Így szólt látogatóihoz: „Nézzetek a patak vizébe, mit láttok?” Ők belenéztek a patakba: „Semmit sem látunk!” Rövid idő múltán a remete ismét felszólította látogatóit: „Nézzetek bele a patakba!” Ők ismét belenéztek. „Igen, most önmagunkat látjuk.” A szerzetes így szólt akkor: „Nézzétek, amikor az imént vizet merítettem, a víz zavaros volt, most azonban tiszta. Ez a csend tapasztalata: hogy az ember látja önmagát!”

(ismeretlen)

Túrmezei Erzsébet: Ahol ránk Jézus vár

Valami mindig vár.

Hol munka, lárma, hajsza,

hol a mindennapok küzdelme, harca,

hol keservek és kísértések,

próbák, bukások és szenvedések,

hol csend, csend, csend...

Kívül?

Vagy bent?

Valami mindig vár.

S Valaki mindig vár.

Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.

Ott a zajban, a mindennapokban,

küzdelmekben, és feladatokban,

ott szenvedésben és kisértésben,

hogy felemeljen, őrizzen, védjen,

hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,

átvigyen tűzön és akadályon,

új erőt adjon új kegyelemben.

Mindenütt mindig vár,

de százszorosan vár ránk - a csendben!

Rónay György: Leltár

A virágokat és a madarakat is,
s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz;
de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem:
a csöndet körülöttem s a kék eget felettem

Szabolcsi Zsóka: Fohász

Adj erőt,
mert beleveszek kételyeimbe.

Adj időt,
mert felőrlődöm a mutatók rohanásától.

Adj színeket,
mert rettegek a szürkeségtől.

Adj dalokat,
mert fellázadt bennem a csend.

Adj csobogó forrást,
mert hűsíteném lobogó szavaim.

Rákos Sándor: A lélek

fölemeli ujját
csöndet kér a világtól

Reményik Sándor: Mivé lesz?

Mivé lesz ez a késő napmeleg,
Mely most így át meg áthat engemet,
S mely idén utolsó melegnek tetszik?
Rőzsetűzzé lesz lelkem ugarán,
Mely mellett csillagtalan éjszakán,
Nagy téli éjszakán
Álmok didergő tábora melegszik?

Mivé lesz ez a levélsuttogás,
Ez a haldoklók beszélgetése?
Támad belőle új melódia:
Ájtatos szívem nyárfareszketése?
Karácsonyesti prédikáció,
Ha már lehullt a hó?

Mivé lesznek e lobogó színek?
Marad egy tisztás szívem közepén:
Kietlen télben szép őszi sziget?

És napsütésből, nyárfareszketésből,
Színek pazarló játékaiból
Szövődik-e énbennem az a béke,

Mely mint egy láthatatlan sugárkéve
Testvéreim szívére ráhajol?

Szergej Jeszenyin: Ősz

Csönd lepi borókás partok meredélyét.
Az ősz, a pej kanca, fésüli sörényét.

Folyamszegély hűs leple felett
patkói kék csengése lebeg.

Remete szél, óvakodva, lassan
avart tapos útkanyarulatban.

Égő-piros csipkebokorra hajolva
láthatatlan Krisztus sebeit csókolja.

Weöres Sándor: Örök pillanat

Mit málló kőre nem bízol:
       mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
       mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
       bezárva kincses öklét,
jövője nincs és múltja sincs,
       ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
       súrolta s tovalibbent --
így néha megérezheted
       önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
       és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
       még innen a halálon.

Sík Sándor: A hegy derekán

Megállj,
A hegyoldalban hűsen fújdogál,
Köpenyt kavar és fülbe gőgicsél
A puha szél:

Alább
Simábban, melegebben lép a láb.
Fenyőgally-tűz marasztja meg alant
A nyugtalant.

Fölül
Az ormokon a csend felhője ül,
Alatta elsuny a szennyes, bizarr
Világi zaj.

Vigyázz:
Veszedelmes szó, amit fuvoláz.
Nemcsak melenget, kormot is sűrűz
A lenti tűz.

Zsibong
És izzad lenn az ösztön és a gond.
Csúf már ez annak, kit úrúl a csend
Krizmája kent.

Különb
A békességes alkony idefönt.
De magányos és dideregtető
A hegytető.

Setét
Sziklák rettentik ott a remetét,
És csorgót nem lel köztük innia
Ember fia.

Ne bánd
Ma este még a végső tudományt:
Az őszi lankán éregetni még
Legyen elég.

Maradj,
Míg Istent tükröz még a szív, az agy
S csendes tüzével embert melegít,
Maradj meg itt.

Suhanj
Végig a völgyön, mint az estarany.
Olyan légy, mint a jóságos, a bölcs
Érett gyümölcs.

Dsida Jenő: Ha...

Istenem!
Ha ez a hullott, tömérdek levél
lehervadt, meghalt gyűlöletünk volna...

Istenem!
Ha ez a csöndes permeteg eső
szemünkbe-futó örömkönnyünk volna...

Istenem!
Ha ez a sűrű tejüveges köd
békélt tűzhelyek füstgomolya volna...

Istenem, Istenem!
Ha ez a vad szél a vágyott Szabadság
könnyebbült, tiszta lélegzete volna...

Simon András: Lelked igazi otthona...

Lelked igazi otthona a Csend. Rejtelmek szentélye, melyben készen vár az üzenet. A bölcsek némán hallgatják, de a balgák elűzik s locsogva tovább matatnak a hírek ócskapiacán.

Baktai Faragó József: Hajnali harangok

Varjak károgják körénk az alkonyt.
Vadlibák gágogó V-betűként húznak el
őszi vacsoráink fölött.
Lassan álom-cserepet rak fölénk a csönd,
fenyőként feszítjük fáradt csontjainkkal.
Álmodunk az éjszakák csillagokkal
feldíszített sátra alatt.
Hajnali kakasok kukorékoló
himnuszára ébredünk.
Fájó sebeinket kitakarják
a zúgótorkú, hajnali harangok.

Sík Sándor: Csend...

Tépett világok, tépett emberek
Bódult zűrben kerengnek.
Jöjj drága testvér, add a kezedet:
Mondjunk ma csendet. 

Az édes Isten nagy meleg kezén
Megbú két árva lélek:
És elcsitul és orgonálni kezd
A zűrös élet.

Áprily Lajos: Kérés az öregséghez

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,

taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek.

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,

hangoskodóból halkíts hallgatagra.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,

ritkán hallassam hangom, mint a holló.

A közlékenység kútját tömd be bennem,

karthauzi legyek a cella-csendben.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,

folyók a torkolatnál csendesednek.

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,

könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez

egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

a túlsó partot látó révülésben

a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: - Készen.

Mindenkinek kellene napi pár perc csend az egészséghez

Részletek a cikkből:

„A lelki egészség szempontjából mindenkinek ajánlatos lenne, ha a 8-10 óra munka után legalább egy kis időt szakítana arra, hogy otthon a csendben egy kávé, egy tea mellett hagyja, hogy feltörjenek az érzelmei, hogy tudatosítsa magában, hogy milyen érzések keletkeztek benne aznap. Zajban ezt nem lehet megtenni" – mondja dr. Kolozsváry Judit.
 
Sokan ösztönösen menekülnek a csend elől.
 
Ha azonban nem szeretünk önmagunkkal szembesülni, a csend veszélyeket is hordozhat. „A csendben elönthetnek a kételyek: miért csinálom ezt? Miért nem váltok munkát? Miért hagyom magam kihasználni? A kellemetlen helyzetek elől az ember és az állat is ösztönösen menekül. Ha az önmagunkkal való találkozás terhes, mert annyi minden megoldatlan az életünkben, a csend kényelmetlen is lehet" – mondja Perczel Forintos Dóra.
 
„Aki a csöndben keresi a lelki békéjét, az először ennek éppen az ellenkezőjét találja meg.
Keresztény megfogalmazás szerint a csöndbe belépő ember először a tisztulás útján megy végig, vagyis fájó érzésekkel, saját élményvilágának feldolgozatlanságával, keserűségével
találkozik, és szembesül a hiányokkal" – mondja Lukács János.

A teljes cikk itt olvasható:
Életmód - Mindenkinek kellene napi pár perc csend az egészséghez

Az éltető csend

"Jöjjetek félre egy csendes helyre..." (Mt. 6, 31.)

- Csendben történik a belső mozzanatok megfogalmazása. Találkozunk önmagunkkal, Istennel, az élet és feladataink lényegével. A csend lehet meddő, ami csak puszta némaság vagy lehet termékeny csend. Az igazi csendben már nem formálok gondolatokat, csak találkozom: "Lelkem szorosan átölel..." Zsolt. 62, 9.

- A csend rádöbbent az élet egyszerűségére, eltűnik a látszat bűvölete.

- A csend ellentéte a zaj. A zaj mindaz, ami elvon igazi önmagamtól, Istentől. Van:

1. Munkazaj - gépek, eszközök zaja: ez csak kifáraszt.

2. Szórakoztató ipar zaja: ez mérgező, fertőz, szétszór, kábít.

3. Belső lárma: ez a szívben, a gondolatokban keletkezik. Olyan mint a talajvíz, ami esőzés után beszivárog s ihatatlanná teszi, megzavarja azt a tiszta vizet, amely a kút mélyéről fakad.

4. Aktivizmus: a nyüzsgök, ügyködöm, programról programra rohanok, anélkül, hogy feldolgoznám, magamévá tenném az élményeket. A felszínen látszólag élek.

Ef. 4.18 “ Sötétség borult elméjükre és elidegenedtek az istenes élettől.”

- Aki lármában él (fülében zúg a zaj, a hírek, a pletykák, a sorozatfilmek, az információk sokasága) azt sikoltja, hogy "én még életemben nem hallottam semmit, még az igazságból nem láttam semmit, még nincsen igazi találkozásom sem magammal, sem másokkal, sem Istennel."

Az ilyen ember sivataggá tette a szívét. Ne várj tőle semmit, fertőz, kifoszt, ha megszólal, csak összezavar. Irtózik a csendtől, fél az egyedülléttől. Folyton kell, hogy valami szóljon, mozogjon mellette, ha nincs más, akkor babrálja a telefonját, számítógépét stb.

A beszéd: az a kulcs, amellyel megnyitjuk vagy bezárjuk egész belső világunkat. A szív bőségéből beszél a száj.

A CSEND nem öncélú érték. Azért csendesedünk el, hogy önmagunkkal, az értékekkel, Istennel találkozzunk, és azért szólalunk meg, hogy személyiségünk titkát megosszuk, Istent megvalljuk.

- A csend a belső élet forrása. Azért vagyok csendben, mert Istenben gyökerezem.

- Azért vagyok zajos, mert bizonytalan, nyugtalan, örömtelen vagyok, mert egyedül vagyok, nincs élő kapcsolatom.

- A csendben Isten lakik.

- A csend - megtanít különböztetni, a valóságot felismerni.

- A csend olyan, mint amikor az iszapos folyó letisztul.... 

Ismeretlen szerző

II. Rákóczi Ferenc: Ima megújulásért

A te kezedben van szívünk, Uram,
Döfd át szereteted nyilával,
Gyújtsd fel a lomhákat,
Vezesd vissza az eltévelyedetteket,
Világítsd meg a vakokat,
Lágyítsd meg a hajthatatlanokat,
Bátorítsd meg a habozókat,
Tanítsd a tudatlanokat,
Gyarapítsd bennünk a hitet,
Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,
S újra és újra kérlek,
Add, hogy szereteted gyarapodjék,
Hogy ez az isteni láng
Eméssze föl viszálykodásainkat.

Jókai Anna a belső csöndről

Hol a csend mostanában? - sóvárogva kérdezzük, keressük az elveszett csendeket. A tévé hangereje nagyobb a szükségesnél, s még így is akad családtag, aki halknak találja. Valamelyik házban techno-zene szól, monoton dübörgés. A rádióban éles fejhangon műdalokat énekelnek. A troli surrog az ablak alatt, a kocsik riasztója visongat, jujgat szinte emberként, fúrják az aszfaltot, mintha egyenesen a koponyánkban dolgozna a fúró, a szomszédos iskolát tatarozzák, nem nyáron ám, hanem ősszel; éjjelente betontömböket csapnak a földhöz, ezt nevezik szállításnak. A folyosón veszekszenek vagy trécselnek. A szobafalon áthallatszik a magnóból: "áj, láj, Dilájda..." A kaputelefonon többször egymásután puszta szórakozásból fölcsengetnek. A cirkó-kazán zománc-köpenye zörög, a csövekbe szorult levegő fütyül... Erre mondják: zajlik az élet. Persze, azt is mondják, a zajártalom milyen káros, de igazában senki sem törődik vele. Az ún. "zenés vacsorázó helyeken" nem értjük egymás szavát, még a falatot sem tudjuk jóízűen lenyelni, viszont van borsos zenés felár, hiába, a kellemetlen közérzetet nem adják ingyen... Szerencsére nem kötelező odajárni, no meg legtöbbünknek nem is telik rá. Füldugó is van a világon - csak akkor éppen azt sem halljuk meg, amit kellene. No, majd tavasszal-nyáron, az áldott anyatermészet ölén, nyaralóban, tóparton! Csak a madarak éneke, semmi ember csapta zörej... A valóságban: csapatba verődött gyerekek indián-csatakiáltásai, kamaszok hajnalig tartó bulija, s ütemesen felcsattanó, nyerítő nevetések: görcsös jópofaság, ál-vidámság... A kertben aktuális dolgokat el kell végezni: sivít a fűnyíró, másutt bővítik a házat, kopácsolás, biztató harsány hórukkokkal. Az öreg fát elektromos fűrésszel nyiszatolják. Az utakon cirkusz-reklámkocsi, egész nap, körbe-körbe. Rekedt, kántáló hang tudatja a nagyérdeművel a soha vissza nem térő alkalmat.

Hát akkor hol a csend mostanában? Erdő mélyén, remeteségben? Amíg át nem szűrődik ott is a lombokon a slágerrádió? Esetleg zajlik a fakitermelés?

Persze az is félelmetes, ha az emberre rázuhan hirtelen a nem kívánt magány süket csöndje... Amikor a környezet néma, de a lélekben harc dúl, keserűség, szemrehányás és panasz, s oly nehéz megszerezni a belső csönd kegyelmét... Mert a belső csend a legfontosabb. Az ordító világ közepette a lélek egyenletes, alig borzoló hullámzását megteremteni; azt az életérzést, hogy Énünk legbelső titokszobáját nem rombolhatja össze semmi; vagyok, aki vagyok, még fájdalomban is vagy örökös csatazajban.

Nem a hangok csodás birodalmát támadom, Isten ajándéka az, a maga helyén. Nem fölveri a csendet, hanem belesimul abba a tücsökciripelés, a békakuruttyolás, a közeledő-távolodó vonatok füttyögetése... édes emlék a gyermekkori kályhában pattogó tűz ropogása, a falióra ketyegése, bim-bamja, a beszűrődő harangszó...Csak a szünet nélküli harsogás a bántó: mindig, mindenben a mérték hiánya.

Babits Mihály: Reggeli ének

A reggelt éneklem, az enyhe szépet
Ó reggeleim!
jó reggeleim!
Testem mint egy eleven béke ébred
Tejjel és mézzel folynak ereim.
Lelkem kilép az álom fürdejéből
Megint üde már
oszlik köde már.
Kilép az álmok sötét erdejéből
s egy dombra száll, egy kedves dombra száll.
És így néz széllyel hajnala hegyérül
mély multja fölé,
mult mélye fölé
s a tegnap és a tavaly köde gyérül
lába alatt, amint néz lefelé.
Nézi, mint uj ruhán foszolni fércet
a táj köd-egét
homályüvegét
s a kukoricaszál, a lenge, délceg
hogy hajlogatja tollas süvegét!
S a völgy fölött lassan mélyülve kékell
a szerte határ,
mit a meny kitár
s egy messze vers ébredő ütemével
kóvályg benne, mint hajnali madár.

Szilágyi Domokos: Hajnal

A csönd lüktet a félhomályban,
hulló lombokat ringatón,
szépségektől terhesen,
mint ahogyan ver a szívem.
Hajnalodik - a nappal ásít
álom-ittasan, fél-éberen,
akárcsak én; - táguló tüdejébe
szívja a kocsonyásan-remegő ködöket,
s mint az ember szeme,
- ha könnyíthet lelkén,
gondjai kevesbednek -,
lassan tisztul a táj.

Várom, hogy mozduljon a hajnal,
friss lendülettel lépjen
a világosság felé,
a hajnal is vár engem.
Farkasszemet nézünk. Tétovázunk,
biztatgatjuk egymást.
Nehéz az első lépés,
csábító a kába álom.

De aztán mégis: egymásra nevetünk,
s megindulunk vidáman, kéz a kézben,
mint szerelmesek,
hogy huszonnégy órán keresztül
gyűjtsük az erőt és a kedvet,
amellyel holnap - újrakezdjük.

A csend megélése

A belső hallás fejlesztésében talán a legfontosabb a csend megélése. Azt hiszem, a mai ember minden erejével igyekszik kizárni az életéből a csendet. Hogy miért? Amikor az ember egyedül és csöndben van, előbb-utóbb találkozik önmagával, nyugtalan érzéseivel, gondolataival, megoldatlan problémáival, és nem utolsó sorban szeretethiányával. Bizony, nem könnyű mindezt elviselni.

Fájdalmas arra gondolni, hogy mennyi embernek az az első reggel, vagy amikor hazamegy, hogy bekapcsolja a tévét, a rádiót, vagy a magnót. Mert nem bírja elviselni a csendet és az egyedüllétet. A csendben a félelmek kétszeres erővel „támadnak”. Napközben a rohanás és a zaj elnyomja ezeket, de amint a külső lárma eltűnik (feltéve, ha hagyjuk) jobban érzékeljük valódi állapotunkat.

Tiszta szívemből buzdítok mindenkit arra, hogy tartson csendkúrákat, perceket, negyedórákat, órákat, amikor nem beszél senkivel, és nem hallgat semmiféle külső hangforrást. Csodálatos feltöltődésben és belső élményekben lesz részünk, ha egyedül merünk lenni önmagunkkal, és a hangok belső birodalmával. Már sokan elmondták, hogy a csendnél nincsen szebb zene. Én is csatlakozom ehhez, és remélem, hogy az olvasó is hamarosan megmerítkezik a csend gyógyító hullámaiban.

További tanácsom: reggel a felébredés utáni időszakban (egyénenként változó, lehet negyed óra, de másfél is) rendkívül fogékonyak vagyunk. Ilyenkor még lassan visszaigyekszünk saját fizikai testünkbe, és amíg teljesen meg nem érkezünk, addig finom érzékelésünk is aktívabb a szokásosnál. Ez legalább három dolgot jelent:

1. Ami ebben az időszakban ér bennünket, az mélyen belénk megy, hiszen tudati szűrőnk még nem működik teljesen. Ennek pedig érdemes kihasználnia hatását: ha magas rezonanciákat fogadunk be ilyenkor, abból építkezünk, egész napra is feltöltődhetünk. Ha a híreknek álcázott reggeli horrort hallgatjuk (ami alatt sokszor rendkívül nyugtalanító, félelmet keltő zenét játszanak), akkor ez ivódik belénk, innen már nehéz feltornázni energiáinkat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne legyünk tájékozottak a világ dolgaiban, hanem azt, hogy várjuk meg, amíg testünk-lelkünk felébred, tudati szűrőnk és finomanyagi védelmünk beindul, és ezután merüljünk bele a tömegtájékoztatásba.

2. A reggeli csend rendkívül értékes nemcsak testi, hanem lelki és szellemi szempontból is. (...) Intuíciónk is kiválóan működik reggel. Olyan ez, mintha kinyitnánk szellemi postaládánkat, és megnéznénk, mi érkezett az éjjel folyamán. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehessük, hogy érzékelhessük a válaszokat, finom és érzékeny állapotban kell maradnunk legalább egy ideig. Nagyon sokat veszítünk, ha kihagyjuk ezt a lehetőséget.
(...)

A reggeli csendhez hasonlóan fontos a lefekvés előtti félóra, különös tekintettel az elalvás előtti öt percre. Tudományos kutatások kimutatták, hogy ezeknek döntő szerepük van abban, hogy hogyan fogunk aludni, és milyen állapotban leszünk ez alatt a 6-8 óra alatt, ami napunk egynegyedét teszi ki. Reggel pedig abba az állapotba fogunk visszaérkezni, amit az elalvás előtt itt hagytunk. Ha az utolsó fél órában nyugtalan, zavaros energiák érnek bennünket, akkor egész éjjel ebben fogunk aludni. Ez azért is lényeges, mert az alvás egyik feladata a pihenés, és a minél mélyebb regeneráció. (...) Amennyiben viszont a gondolatainkban és érzéseinkben keringő nyugtalanító képektől és vibrációktól nem tudjuk elérni ezt az állapotot, vagy csak rövid időre, szervezetünk előbb-utóbb kimerül. Ezt azért is fontos tudni, mert nagyon sokan a tévé előtt alszanak el, és valószínűleg nem gyönyörű tájakat bemutató filmek, vagy egy Bach koncert alatt. Az akció- és horrorfilmek képei tovább futnak, különösen az érzékenyek belső képernyőjén, ami aktiválja bennük a félelmeket. A minket körülvevő képekről (tévé, mozi, reklámok, számítógép stb.) azt kell tudnunk, hogy tudati szűrőnket sokszor megkerülve jutnak el tudatunkba, lelkünkbe, és tudattalanul befolyásolják cselekedeteinket. Ezt a reklámpszichológia nagyon jól tudja, és ki is használja. Mégse essünk kétségbe, hogy zsinóron rángatott bábok vagyunk, mert lehetőségünk van arra, hogy megválogassuk, mit nézünk meg. Ebben pedig tudatos döntésünk segít. Belső fejlődésünk szempontjából igen fontos, hogy mit fogadunk magunkba, hiszen minden szinten nagy mértékben azzá válunk, amit beengedünk, és a magunkévá teszünk.

Szabó Judit: A belső érzékelés kézikönyve (idézetek megszűrve - stille)

Dale Carnegie: Csak ma...

1. Csak ma boldog leszek. Hiszem, hogy Lincolnnak igaza volt: “a legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen”. A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.

2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodom hozzájuk.

3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.

4.Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.

5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.

6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.

7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.

8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietségtől és a bizonytalanságtól.

9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.

10. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek, és higgyem, hogy akiket szeretek, viszontszeretnek.

Félreértjük a magányt...

“Félreértjük a magányt. Pedig csak Isten akar váltani velünk néhány szót négyszemközt.”

(ismeretlen)

Pilinszky János: Magány, magányosan, egyedül

Meglepően gyakori ez a cím, ez a szó a francia fotóművészek mostani kiállításán. Miután filozófiai iskolát teremtett, a vulgáregzisztencializmus formájában egyenesen divattá vált: „Magány, magányosan, egyedül.” De milyen is ez a magány? És milyen is ez a magányos ember a földön?

Kétértelmű dolog az egyedüllét. Az imádkozó lélek éppúgy keresi, mint az éjszaka csendjében lopakodó tolvaj, s a cellájában térdeplő szent éppoly „magányos”, mint a páncélszekrény előtt görnyedő kasszafúró. Nagy művek és nagy gaztettek születtek a magányban. De amiről ezek a képek beszélnek, az inkább valami közbülső állapot.

A „modern” magányos a külső és belső élet közt húzódó „senki földjén” kallódó vándor. Nem formailag magányos, hanem töltésében. Talajtalan, gyökértelen – mondották rá a századfordulón. Ma egyszerűen magányosnak hívják.

Magányos az, aki lényegében elvesztette vagy megszüntette a világgal és saját, belső világával való kapcsolatát. A magányos ember a kapcsolatok örökös homoksivatagában él. Erről a tájról fest lenyűgöző képet Patrice de La Tour du Pin. Hatalmas pusztaságok nyúlnak a szívben – az önszeretet vad napja alatt, s e kopár tájat egyedül a „vad angyalok csordái”, a testiség kísértetei látogatják. A magány ezen a szinten már nem csupán szomorú, de veszélyes is, s a magányos ember közönye többé nem maradhat közömbös. Ez a fajta magány előbb-utóbb fölvonulási terep lesz La Tour du Pin vad angyalainak, a pusztulás és pusztítás erőinek.

Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. „Uram, Uram, miért hagytál el engem!?” – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan bűntelenül és büntetlenül.

Különös, hogy a krízis és a megoldás többnyire mennyire egybeesik, milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez?

Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befelé fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé. A magányos ember fordítottja a szent: tökéletes befeléfordultságával Isten és tökéletlen nyitottságával az emberek felé. Rajta keresztül a Szentlélek szabadon fújdogál a világba. Az Istennel élő ember épp ezért egyedül formailag válhat magányossá. S ez nem számít. Ahogy az alkotó ember magánya is csak formai magány, de tartalmában épp az ellenkezője, az imádkozó embernek is a magányos fa lehetne a jelképe, ahogy gyökerével a földben áll, s leveleivel ki-be lélegzi a világot.

Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, miből kell korszerű vizsgát tennie. Magányból. Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, minél élőbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel. Magányból kell vizsgáznia és az emberek, a világ felé való nyitottságból, mely lényegében a „jó magányosság” ellenpróbája, ikertestvére.

A magány Istene a nyitott lelkek jutalma.

(Új Ember, 1962. május 6.)

Ha lelked nyugalmat áhít...

“Ha lelked nyugalmat áhít, add meg neki: a dolgokat, amelyek kívül vannak, hagyd kívül, hogy szép életet élhess.” (Tatiosz)

Minden nyomorúságunk

“Minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában.” (Blaise Pascal)

Sokkal jobb...

“Sokkal jobb időnként csendességbe visszavonulni, mint e világ zajától mentes élet után szentimentálisan sóvárogni.” (Charles Haddon Spurgeon)

Márai Sándor: Arról, hogy sokat kell sétálni

"A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban, megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. 

Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Gondold meg, hogy a földön jársz és csillagok alatt sétálhatsz. Nagyszerű dolog ez."

Forrás: Márai Sándor, Füveskönyv

Áprily Lajos: Imádság

Adj, Istenem, bölcsességet,

vágyaimnak csendességet,

illedelmes öregséget

s könnyű véget, könnyű véget.

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott 

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Tatiosz: Életművészet

Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül.

Karl Mayer: Őszi csend

Édes kikerics, jössz, ím, e késő

keserű időn, őszi kerítő,

békén borítod a réteket.

És látom már elémbe terítve,

időmből gyengéden kikerítve,

más, rózsás-zöld világ integet.

 

Égi csend már ez a földi béke?

Lehajolna létünk közelébe

egy jobb, szelíd-örök üdvű tér?

Akár égi, akár földi: várom,

idő múljon, örökléttel áldjon,

lelkem Istenhez ujjongva tér.

 

 

(Fordította: Tandori Dezső)

Anselm Grün: Tarts pihenőt

Pihenőt kell tartanunk ahhoz, hogy elcsendesedjünk.

Abba kell hagynom a rohan gálást és a hajszát. Meg kell állnom önmagamnál. Ha szünetet tartok, először is saját magammal fogok találkozni. Ez esetben már nem tolhatom a nyugtalanságomat. Észre kell vennem önmagamban. Csak az tud elcsendesedni, aki ellenáll nyugtalanságának. Az elcsendesedésnek a csillapításhoz van köze. Ahogy az anya a szoptatásban lecsillapítja, táplálja éhségtől síró gyermekét, úgy kell nekem is megnyugtatnom a bensőmben hangosan kiabáló lelkemet. Ha már nem rohangálok a külvilágban, jelentkezik a lelkem éhsége. Akkor táplálékra van szüksége. Anyáskodva kell a szívemhez fordulnom, hogy elcsendesedjék. Sokan félnek meghallani, mi után kiált a szívük. Rohannak egyik helyről a másikra, csak ne kelljen törődniük vele. Ám a szívük tovább kiabál. Nem engedi, hogy figyelmen kívül hagyják. Odafigyelésre van szüksége. Azt akarja, hogy csillapítsuk éhségét.

Forrás: Anselm Grün, Az igazi boldogság nagy könyve

Anselm Grün: Keresd a csendet, szüntelen

Keresd a csendet, szüntelen.

Keresd fel azokat a helyeket, ahol szívesen vagy.

Válassz olyan helyet, ahol igazán elcsendesedhetsz.

Távol az utca zajától,

talán egy templom jelenti ezt neked.

Templom, ahol már évszázadok óta imádkoztak emberek.

Ilyen helyen néha testileg is érzékelhető a csend.

Talán a természetben is ismered a csend helyeit.

Csendes erdőt. Lakatlan tájat.

Félreeső mezei utakat, ahol csak te jársz.

Keresd a csendet, szüntelen.

Keresd kiváltképp, ha lelked nyugtalan.

Ne csodálkozz, ha nyugtalanságod nem múlik el azonnal.

Ha észreveszed, hogy egyáltalán nem tudsz

csendben maradni,

ne nyugtalankodj miatta.

Próbálj meg először csak járkálni.

A járás megszabadíthat bensőd lármájától.

Járás közben ne törd a fejedet problémáidon.

Járd ki magadból a gondokat. Engedd át magadat teljesen

a járásnak.

Elvezet téged a csendbe.

Ha megállsz a gyaloglás után,

nézz magadba.

Figyeld meg a változást.

Egyszeriben érzed a csendet.

Élvezni tudod.

Érezni fogod, hogy a csendben rád borul

egy gyógyító és szerető közelség.

Érezni fogod, hogy egészen jelen vagy itt.

Nem kell semmit sem tenned.

Benne vagy a csendben.

Magadnál vagy.

Istenben vagy.

És Őbenne van minden, ami után vágyódsz.

Forrás: Anselm Grün, Az igazi boldogság nagy könyve, 316-317.

Anthony de Mello: Szemlélődés

A Mester gyakran mondogatta, hogy csak a csend alakít át. De senki sem tudta rávenni, hogy meghatározza, mi a csend. Amikor erről faggatták, csak nevetett, mutatóujját összezárt ajkaihoz emelte, s ez csak még fokozta a tanítványok elképedését.
Egyszer aztán megtört a hallgatás, amikor valaki megkérdezte:
– Hogyan jutunk el arra a csendre, amelyről beszélsz?
A Mester erre valami olyan egyszerűt mondott, hogy a tanítványok az arcát kezdték vizsgálni, hátha tréfál. De komolyan beszélt:
– Akárhol is vagytok, nézzetek figyelmesen, amikor úgy tűnik, hogy semmi látnivaló sincs; hallgassatok, amikor úgy tűnik, hogy minden csendes!


(A csend szava c. kötetből)

A Lélek gyümölcse - Gal 5,22 nyomán

"A Szentlélek gyümölcse a szeretet.

Az öröm: az ujjongó szeretet.

A békesség: a nyugodt szeretet.

A türelem: a hordozó szeretet.

A szívesség: a fénylő szeretet.

A jóság: az osztozó szeretet.

A hűség: a kitartó szeretet.

A szelídség: a védtelen szeretet.

Az önmegtartóztatás: a tiszta szeretet."

(Eva von Tiele-Winckler)

Gyökössy Endre: Csend

Minden, ami igazán fontos,csöndben történik.
Csöndben pattan a rügy és nyílik a virág,
Csöndben hajnalodik és alkonyodik.

Csöndben, lehunyt szemmel látunk túl a láthatón.
Csöndben, lábujjhegyen lehet csak lényünk belső rejtekébe lépni,
ahová Jézus is elvonult, még tanítványai elől is.
Hol egy hegytetőre, hol a pusztába, oda, ahol a Hang beszélt vele.
Ilyenkor nem volt magányos, csak egyedül maradt.
Látszólag egyedül.

Az ilyen egyedüllét nem délibáb.
Nem a csalódottak menedéke,
nem a rezignáltan menekülők elefántcsonttornya,
hanem az elfelejtett kozmikus dimenzió,
a megcsendülő csend dimenziója,
ahol összeér az ég a földdel, az innen-való a túlnan-valóval.
Ahol mindig kigyullad valami csipkebokor, mint Mózesnek a pusztában,
és beszélni kezd hozzánk Isten.
Ebben a csendben mi is otthon lehetünk:
az elhagyott Óhazában, bárhol, bármikor.

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

 

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.