Minden nyomorúságunk

“Minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában.” (Blaise Pascal)

Sokkal jobb...

“Sokkal jobb időnként csendességbe visszavonulni, mint e világ zajától mentes élet után szentimentálisan sóvárogni.” (Charles Haddon Spurgeon)

Márai Sándor: Arról, hogy sokat kell sétálni

"A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban, megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. 

Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Gondold meg, hogy a földön jársz és csillagok alatt sétálhatsz. Nagyszerű dolog ez."

Forrás: Márai Sándor, Füveskönyv

Áprily Lajos: Imádság

Adj, Istenem, bölcsességet,

vágyaimnak csendességet,

illedelmes öregséget

s könnyű véget, könnyű véget.

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott 

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Tatiosz: Életművészet

Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül.

Karl Mayer: Őszi csend

Édes kikerics, jössz, ím, e késő

keserű időn, őszi kerítő,

békén borítod a réteket.

És látom már elémbe terítve,

időmből gyengéden kikerítve,

más, rózsás-zöld világ integet.

 

Égi csend már ez a földi béke?

Lehajolna létünk közelébe

egy jobb, szelíd-örök üdvű tér?

Akár égi, akár földi: várom,

idő múljon, örökléttel áldjon,

lelkem Istenhez ujjongva tér.

 

 

(Fordította: Tandori Dezső)

Anselm Grün: Tarts pihenőt

Pihenőt kell tartanunk ahhoz, hogy elcsendesedjünk.

Abba kell hagynom a rohan gálást és a hajszát. Meg kell állnom önmagamnál. Ha szünetet tartok, először is saját magammal fogok találkozni. Ez esetben már nem tolhatom a nyugtalanságomat. Észre kell vennem önmagamban. Csak az tud elcsendesedni, aki ellenáll nyugtalanságának. Az elcsendesedésnek a csillapításhoz van köze. Ahogy az anya a szoptatásban lecsillapítja, táplálja éhségtől síró gyermekét, úgy kell nekem is megnyugtatnom a bensőmben hangosan kiabáló lelkemet. Ha már nem rohangálok a külvilágban, jelentkezik a lelkem éhsége. Akkor táplálékra van szüksége. Anyáskodva kell a szívemhez fordulnom, hogy elcsendesedjék. Sokan félnek meghallani, mi után kiált a szívük. Rohannak egyik helyről a másikra, csak ne kelljen törődniük vele. Ám a szívük tovább kiabál. Nem engedi, hogy figyelmen kívül hagyják. Odafigyelésre van szüksége. Azt akarja, hogy csillapítsuk éhségét.

Forrás: Anselm Grün, Az igazi boldogság nagy könyve

Anselm Grün: Keresd a csendet, szüntelen

Keresd a csendet, szüntelen.

Keresd fel azokat a helyeket, ahol szívesen vagy.

Válassz olyan helyet, ahol igazán elcsendesedhetsz.

Távol az utca zajától,

talán egy templom jelenti ezt neked.

Templom, ahol már évszázadok óta imádkoztak emberek.

Ilyen helyen néha testileg is érzékelhető a csend.

Talán a természetben is ismered a csend helyeit.

Csendes erdőt. Lakatlan tájat.

Félreeső mezei utakat, ahol csak te jársz.

Keresd a csendet, szüntelen.

Keresd kiváltképp, ha lelked nyugtalan.

Ne csodálkozz, ha nyugtalanságod nem múlik el azonnal.

Ha észreveszed, hogy egyáltalán nem tudsz

csendben maradni,

ne nyugtalankodj miatta.

Próbálj meg először csak járkálni.

A járás megszabadíthat bensőd lármájától.

Járás közben ne törd a fejedet problémáidon.

Járd ki magadból a gondokat. Engedd át magadat teljesen

a járásnak.

Elvezet téged a csendbe.

Ha megállsz a gyaloglás után,

nézz magadba.

Figyeld meg a változást.

Egyszeriben érzed a csendet.

Élvezni tudod.

Érezni fogod, hogy a csendben rád borul

egy gyógyító és szerető közelség.

Érezni fogod, hogy egészen jelen vagy itt.

Nem kell semmit sem tenned.

Benne vagy a csendben.

Magadnál vagy.

Istenben vagy.

És Őbenne van minden, ami után vágyódsz.

Forrás: Anselm Grün, Az igazi boldogság nagy könyve, 316-317.

Anthony de Mello: Szemlélődés

A Mester gyakran mondogatta, hogy csak a csend alakít át. De senki sem tudta rávenni, hogy meghatározza, mi a csend. Amikor erről faggatták, csak nevetett, mutatóujját összezárt ajkaihoz emelte, s ez csak még fokozta a tanítványok elképedését.
Egyszer aztán megtört a hallgatás, amikor valaki megkérdezte:
– Hogyan jutunk el arra a csendre, amelyről beszélsz?
A Mester erre valami olyan egyszerűt mondott, hogy a tanítványok az arcát kezdték vizsgálni, hátha tréfál. De komolyan beszélt:
– Akárhol is vagytok, nézzetek figyelmesen, amikor úgy tűnik, hogy semmi látnivaló sincs; hallgassatok, amikor úgy tűnik, hogy minden csendes!


(A csend szava c. kötetből)