Mindenkinek kellene napi pár perc csend az egészséghez

Részletek a cikkből:

„A lelki egészség szempontjából mindenkinek ajánlatos lenne, ha a 8-10 óra munka után legalább egy kis időt szakítana arra, hogy otthon a csendben egy kávé, egy tea mellett hagyja, hogy feltörjenek az érzelmei, hogy tudatosítsa magában, hogy milyen érzések keletkeztek benne aznap. Zajban ezt nem lehet megtenni" – mondja dr. Kolozsváry Judit.
 
Sokan ösztönösen menekülnek a csend elől.
 
Ha azonban nem szeretünk önmagunkkal szembesülni, a csend veszélyeket is hordozhat. „A csendben elönthetnek a kételyek: miért csinálom ezt? Miért nem váltok munkát? Miért hagyom magam kihasználni? A kellemetlen helyzetek elől az ember és az állat is ösztönösen menekül. Ha az önmagunkkal való találkozás terhes, mert annyi minden megoldatlan az életünkben, a csend kényelmetlen is lehet" – mondja Perczel Forintos Dóra.
 
„Aki a csöndben keresi a lelki békéjét, az először ennek éppen az ellenkezőjét találja meg.
Keresztény megfogalmazás szerint a csöndbe belépő ember először a tisztulás útján megy végig, vagyis fájó érzésekkel, saját élményvilágának feldolgozatlanságával, keserűségével
találkozik, és szembesül a hiányokkal" – mondja Lukács János.

A teljes cikk itt olvasható:
Életmód - Mindenkinek kellene napi pár perc csend az egészséghez

Az éltető csend

"Jöjjetek félre egy csendes helyre..." (Mt. 6, 31.)

- Csendben történik a belső mozzanatok megfogalmazása. Találkozunk önmagunkkal, Istennel, az élet és feladataink lényegével. A csend lehet meddő, ami csak puszta némaság vagy lehet termékeny csend. Az igazi csendben már nem formálok gondolatokat, csak találkozom: "Lelkem szorosan átölel..." Zsolt. 62, 9.

- A csend rádöbbent az élet egyszerűségére, eltűnik a látszat bűvölete.

- A csend ellentéte a zaj. A zaj mindaz, ami elvon igazi önmagamtól, Istentől. Van:

1. Munkazaj - gépek, eszközök zaja: ez csak kifáraszt.

2. Szórakoztató ipar zaja: ez mérgező, fertőz, szétszór, kábít.

3. Belső lárma: ez a szívben, a gondolatokban keletkezik. Olyan mint a talajvíz, ami esőzés után beszivárog s ihatatlanná teszi, megzavarja azt a tiszta vizet, amely a kút mélyéről fakad.

4. Aktivizmus: a nyüzsgök, ügyködöm, programról programra rohanok, anélkül, hogy feldolgoznám, magamévá tenném az élményeket. A felszínen látszólag élek.

Ef. 4.18 “ Sötétség borult elméjükre és elidegenedtek az istenes élettől.”

- Aki lármában él (fülében zúg a zaj, a hírek, a pletykák, a sorozatfilmek, az információk sokasága) azt sikoltja, hogy "én még életemben nem hallottam semmit, még az igazságból nem láttam semmit, még nincsen igazi találkozásom sem magammal, sem másokkal, sem Istennel."

Az ilyen ember sivataggá tette a szívét. Ne várj tőle semmit, fertőz, kifoszt, ha megszólal, csak összezavar. Irtózik a csendtől, fél az egyedülléttől. Folyton kell, hogy valami szóljon, mozogjon mellette, ha nincs más, akkor babrálja a telefonját, számítógépét stb.

A beszéd: az a kulcs, amellyel megnyitjuk vagy bezárjuk egész belső világunkat. A szív bőségéből beszél a száj.

A CSEND nem öncélú érték. Azért csendesedünk el, hogy önmagunkkal, az értékekkel, Istennel találkozzunk, és azért szólalunk meg, hogy személyiségünk titkát megosszuk, Istent megvalljuk.

- A csend a belső élet forrása. Azért vagyok csendben, mert Istenben gyökerezem.

- Azért vagyok zajos, mert bizonytalan, nyugtalan, örömtelen vagyok, mert egyedül vagyok, nincs élő kapcsolatom.

- A csendben Isten lakik.

- A csend - megtanít különböztetni, a valóságot felismerni.

- A csend olyan, mint amikor az iszapos folyó letisztul.... 

Ismeretlen szerző

II. Rákóczi Ferenc: Ima megújulásért

A te kezedben van szívünk, Uram,
Döfd át szereteted nyilával,
Gyújtsd fel a lomhákat,
Vezesd vissza az eltévelyedetteket,
Világítsd meg a vakokat,
Lágyítsd meg a hajthatatlanokat,
Bátorítsd meg a habozókat,
Tanítsd a tudatlanokat,
Gyarapítsd bennünk a hitet,
Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,
S újra és újra kérlek,
Add, hogy szereteted gyarapodjék,
Hogy ez az isteni láng
Eméssze föl viszálykodásainkat.

Jókai Anna a belső csöndről

Hol a csend mostanában? - sóvárogva kérdezzük, keressük az elveszett csendeket. A tévé hangereje nagyobb a szükségesnél, s még így is akad családtag, aki halknak találja. Valamelyik házban techno-zene szól, monoton dübörgés. A rádióban éles fejhangon műdalokat énekelnek. A troli surrog az ablak alatt, a kocsik riasztója visongat, jujgat szinte emberként, fúrják az aszfaltot, mintha egyenesen a koponyánkban dolgozna a fúró, a szomszédos iskolát tatarozzák, nem nyáron ám, hanem ősszel; éjjelente betontömböket csapnak a földhöz, ezt nevezik szállításnak. A folyosón veszekszenek vagy trécselnek. A szobafalon áthallatszik a magnóból: "áj, láj, Dilájda..." A kaputelefonon többször egymásután puszta szórakozásból fölcsengetnek. A cirkó-kazán zománc-köpenye zörög, a csövekbe szorult levegő fütyül... Erre mondják: zajlik az élet. Persze, azt is mondják, a zajártalom milyen káros, de igazában senki sem törődik vele. Az ún. "zenés vacsorázó helyeken" nem értjük egymás szavát, még a falatot sem tudjuk jóízűen lenyelni, viszont van borsos zenés felár, hiába, a kellemetlen közérzetet nem adják ingyen... Szerencsére nem kötelező odajárni, no meg legtöbbünknek nem is telik rá. Füldugó is van a világon - csak akkor éppen azt sem halljuk meg, amit kellene. No, majd tavasszal-nyáron, az áldott anyatermészet ölén, nyaralóban, tóparton! Csak a madarak éneke, semmi ember csapta zörej... A valóságban: csapatba verődött gyerekek indián-csatakiáltásai, kamaszok hajnalig tartó bulija, s ütemesen felcsattanó, nyerítő nevetések: görcsös jópofaság, ál-vidámság... A kertben aktuális dolgokat el kell végezni: sivít a fűnyíró, másutt bővítik a házat, kopácsolás, biztató harsány hórukkokkal. Az öreg fát elektromos fűrésszel nyiszatolják. Az utakon cirkusz-reklámkocsi, egész nap, körbe-körbe. Rekedt, kántáló hang tudatja a nagyérdeművel a soha vissza nem térő alkalmat.

Hát akkor hol a csend mostanában? Erdő mélyén, remeteségben? Amíg át nem szűrődik ott is a lombokon a slágerrádió? Esetleg zajlik a fakitermelés?

Persze az is félelmetes, ha az emberre rázuhan hirtelen a nem kívánt magány süket csöndje... Amikor a környezet néma, de a lélekben harc dúl, keserűség, szemrehányás és panasz, s oly nehéz megszerezni a belső csönd kegyelmét... Mert a belső csend a legfontosabb. Az ordító világ közepette a lélek egyenletes, alig borzoló hullámzását megteremteni; azt az életérzést, hogy Énünk legbelső titokszobáját nem rombolhatja össze semmi; vagyok, aki vagyok, még fájdalomban is vagy örökös csatazajban.

Nem a hangok csodás birodalmát támadom, Isten ajándéka az, a maga helyén. Nem fölveri a csendet, hanem belesimul abba a tücsökciripelés, a békakuruttyolás, a közeledő-távolodó vonatok füttyögetése... édes emlék a gyermekkori kályhában pattogó tűz ropogása, a falióra ketyegése, bim-bamja, a beszűrődő harangszó...Csak a szünet nélküli harsogás a bántó: mindig, mindenben a mérték hiánya.

Babits Mihály: Reggeli ének

A reggelt éneklem, az enyhe szépet
Ó reggeleim!
jó reggeleim!
Testem mint egy eleven béke ébred
Tejjel és mézzel folynak ereim.
Lelkem kilép az álom fürdejéből
Megint üde már
oszlik köde már.
Kilép az álmok sötét erdejéből
s egy dombra száll, egy kedves dombra száll.
És így néz széllyel hajnala hegyérül
mély multja fölé,
mult mélye fölé
s a tegnap és a tavaly köde gyérül
lába alatt, amint néz lefelé.
Nézi, mint uj ruhán foszolni fércet
a táj köd-egét
homályüvegét
s a kukoricaszál, a lenge, délceg
hogy hajlogatja tollas süvegét!
S a völgy fölött lassan mélyülve kékell
a szerte határ,
mit a meny kitár
s egy messze vers ébredő ütemével
kóvályg benne, mint hajnali madár.

Szilágyi Domokos: Hajnal

A csönd lüktet a félhomályban,
hulló lombokat ringatón,
szépségektől terhesen,
mint ahogyan ver a szívem.
Hajnalodik - a nappal ásít
álom-ittasan, fél-éberen,
akárcsak én; - táguló tüdejébe
szívja a kocsonyásan-remegő ködöket,
s mint az ember szeme,
- ha könnyíthet lelkén,
gondjai kevesbednek -,
lassan tisztul a táj.

Várom, hogy mozduljon a hajnal,
friss lendülettel lépjen
a világosság felé,
a hajnal is vár engem.
Farkasszemet nézünk. Tétovázunk,
biztatgatjuk egymást.
Nehéz az első lépés,
csábító a kába álom.

De aztán mégis: egymásra nevetünk,
s megindulunk vidáman, kéz a kézben,
mint szerelmesek,
hogy huszonnégy órán keresztül
gyűjtsük az erőt és a kedvet,
amellyel holnap - újrakezdjük.

A csend megélése

A belső hallás fejlesztésében talán a legfontosabb a csend megélése. Azt hiszem, a mai ember minden erejével igyekszik kizárni az életéből a csendet. Hogy miért? Amikor az ember egyedül és csöndben van, előbb-utóbb találkozik önmagával, nyugtalan érzéseivel, gondolataival, megoldatlan problémáival, és nem utolsó sorban szeretethiányával. Bizony, nem könnyű mindezt elviselni.

Fájdalmas arra gondolni, hogy mennyi embernek az az első reggel, vagy amikor hazamegy, hogy bekapcsolja a tévét, a rádiót, vagy a magnót. Mert nem bírja elviselni a csendet és az egyedüllétet. A csendben a félelmek kétszeres erővel „támadnak”. Napközben a rohanás és a zaj elnyomja ezeket, de amint a külső lárma eltűnik (feltéve, ha hagyjuk) jobban érzékeljük valódi állapotunkat.

Tiszta szívemből buzdítok mindenkit arra, hogy tartson csendkúrákat, perceket, negyedórákat, órákat, amikor nem beszél senkivel, és nem hallgat semmiféle külső hangforrást. Csodálatos feltöltődésben és belső élményekben lesz részünk, ha egyedül merünk lenni önmagunkkal, és a hangok belső birodalmával. Már sokan elmondták, hogy a csendnél nincsen szebb zene. Én is csatlakozom ehhez, és remélem, hogy az olvasó is hamarosan megmerítkezik a csend gyógyító hullámaiban.

További tanácsom: reggel a felébredés utáni időszakban (egyénenként változó, lehet negyed óra, de másfél is) rendkívül fogékonyak vagyunk. Ilyenkor még lassan visszaigyekszünk saját fizikai testünkbe, és amíg teljesen meg nem érkezünk, addig finom érzékelésünk is aktívabb a szokásosnál. Ez legalább három dolgot jelent:

1. Ami ebben az időszakban ér bennünket, az mélyen belénk megy, hiszen tudati szűrőnk még nem működik teljesen. Ennek pedig érdemes kihasználnia hatását: ha magas rezonanciákat fogadunk be ilyenkor, abból építkezünk, egész napra is feltöltődhetünk. Ha a híreknek álcázott reggeli horrort hallgatjuk (ami alatt sokszor rendkívül nyugtalanító, félelmet keltő zenét játszanak), akkor ez ivódik belénk, innen már nehéz feltornázni energiáinkat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne legyünk tájékozottak a világ dolgaiban, hanem azt, hogy várjuk meg, amíg testünk-lelkünk felébred, tudati szűrőnk és finomanyagi védelmünk beindul, és ezután merüljünk bele a tömegtájékoztatásba.

2. A reggeli csend rendkívül értékes nemcsak testi, hanem lelki és szellemi szempontból is. (...) Intuíciónk is kiválóan működik reggel. Olyan ez, mintha kinyitnánk szellemi postaládánkat, és megnéznénk, mi érkezett az éjjel folyamán. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehessük, hogy érzékelhessük a válaszokat, finom és érzékeny állapotban kell maradnunk legalább egy ideig. Nagyon sokat veszítünk, ha kihagyjuk ezt a lehetőséget.
(...)

A reggeli csendhez hasonlóan fontos a lefekvés előtti félóra, különös tekintettel az elalvás előtti öt percre. Tudományos kutatások kimutatták, hogy ezeknek döntő szerepük van abban, hogy hogyan fogunk aludni, és milyen állapotban leszünk ez alatt a 6-8 óra alatt, ami napunk egynegyedét teszi ki. Reggel pedig abba az állapotba fogunk visszaérkezni, amit az elalvás előtt itt hagytunk. Ha az utolsó fél órában nyugtalan, zavaros energiák érnek bennünket, akkor egész éjjel ebben fogunk aludni. Ez azért is lényeges, mert az alvás egyik feladata a pihenés, és a minél mélyebb regeneráció. (...) Amennyiben viszont a gondolatainkban és érzéseinkben keringő nyugtalanító képektől és vibrációktól nem tudjuk elérni ezt az állapotot, vagy csak rövid időre, szervezetünk előbb-utóbb kimerül. Ezt azért is fontos tudni, mert nagyon sokan a tévé előtt alszanak el, és valószínűleg nem gyönyörű tájakat bemutató filmek, vagy egy Bach koncert alatt. Az akció- és horrorfilmek képei tovább futnak, különösen az érzékenyek belső képernyőjén, ami aktiválja bennük a félelmeket. A minket körülvevő képekről (tévé, mozi, reklámok, számítógép stb.) azt kell tudnunk, hogy tudati szűrőnket sokszor megkerülve jutnak el tudatunkba, lelkünkbe, és tudattalanul befolyásolják cselekedeteinket. Ezt a reklámpszichológia nagyon jól tudja, és ki is használja. Mégse essünk kétségbe, hogy zsinóron rángatott bábok vagyunk, mert lehetőségünk van arra, hogy megválogassuk, mit nézünk meg. Ebben pedig tudatos döntésünk segít. Belső fejlődésünk szempontjából igen fontos, hogy mit fogadunk magunkba, hiszen minden szinten nagy mértékben azzá válunk, amit beengedünk, és a magunkévá teszünk.

Szabó Judit: A belső érzékelés kézikönyve (idézetek megszűrve - stille)

Dale Carnegie: Csak ma...

1. Csak ma boldog leszek. Hiszem, hogy Lincolnnak igaza volt: “a legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen”. A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.

2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodom hozzájuk.

3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.

4.Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.

5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.

6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.

7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.

8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietségtől és a bizonytalanságtól.

9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.

10. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek, és higgyem, hogy akiket szeretek, viszontszeretnek.

Félreértjük a magányt...

“Félreértjük a magányt. Pedig csak Isten akar váltani velünk néhány szót négyszemközt.”

(ismeretlen)

Pilinszky János: Magány, magányosan, egyedül

Meglepően gyakori ez a cím, ez a szó a francia fotóművészek mostani kiállításán. Miután filozófiai iskolát teremtett, a vulgáregzisztencializmus formájában egyenesen divattá vált: „Magány, magányosan, egyedül.” De milyen is ez a magány? És milyen is ez a magányos ember a földön?

Kétértelmű dolog az egyedüllét. Az imádkozó lélek éppúgy keresi, mint az éjszaka csendjében lopakodó tolvaj, s a cellájában térdeplő szent éppoly „magányos”, mint a páncélszekrény előtt görnyedő kasszafúró. Nagy művek és nagy gaztettek születtek a magányban. De amiről ezek a képek beszélnek, az inkább valami közbülső állapot.

A „modern” magányos a külső és belső élet közt húzódó „senki földjén” kallódó vándor. Nem formailag magányos, hanem töltésében. Talajtalan, gyökértelen – mondották rá a századfordulón. Ma egyszerűen magányosnak hívják.

Magányos az, aki lényegében elvesztette vagy megszüntette a világgal és saját, belső világával való kapcsolatát. A magányos ember a kapcsolatok örökös homoksivatagában él. Erről a tájról fest lenyűgöző képet Patrice de La Tour du Pin. Hatalmas pusztaságok nyúlnak a szívben – az önszeretet vad napja alatt, s e kopár tájat egyedül a „vad angyalok csordái”, a testiség kísértetei látogatják. A magány ezen a szinten már nem csupán szomorú, de veszélyes is, s a magányos ember közönye többé nem maradhat közömbös. Ez a fajta magány előbb-utóbb fölvonulási terep lesz La Tour du Pin vad angyalainak, a pusztulás és pusztítás erőinek.

Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. „Uram, Uram, miért hagytál el engem!?” – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan bűntelenül és büntetlenül.

Különös, hogy a krízis és a megoldás többnyire mennyire egybeesik, milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez?

Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befelé fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé. A magányos ember fordítottja a szent: tökéletes befeléfordultságával Isten és tökéletlen nyitottságával az emberek felé. Rajta keresztül a Szentlélek szabadon fújdogál a világba. Az Istennel élő ember épp ezért egyedül formailag válhat magányossá. S ez nem számít. Ahogy az alkotó ember magánya is csak formai magány, de tartalmában épp az ellenkezője, az imádkozó embernek is a magányos fa lehetne a jelképe, ahogy gyökerével a földben áll, s leveleivel ki-be lélegzi a világot.

Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, miből kell korszerű vizsgát tennie. Magányból. Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, minél élőbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel. Magányból kell vizsgáznia és az emberek, a világ felé való nyitottságból, mely lényegében a „jó magányosság” ellenpróbája, ikertestvére.

A magány Istene a nyitott lelkek jutalma.

(Új Ember, 1962. május 6.)

Ha lelked nyugalmat áhít...

“Ha lelked nyugalmat áhít, add meg neki: a dolgokat, amelyek kívül vannak, hagyd kívül, hogy szép életet élhess.” (Tatiosz)