Csendben lenni – Istent megismerni advent idején

Részlet Vámos Béla igehirdetéséből:

"Csendben lenni, különösen most, adventi csendben, Isten előtt lenni számodra is egyenlő lehet Isten megismerésével. Ez a talán mesésnek tűnő jónási történet is erre tanít bennünket. Ha kell, Isten az emberi zajban, nélkülünk is véghezviszi amit eltervezett, de jobban szeretné velünk és csendben véghezvinni. Csendben lenni, azt jelenti, hogy elfogadjuk az Ő akaratát, nem zúgolódunk ellene. Ha a mi gondolatmenetünk szerint jár el, ha nem. A baj mindig ott kezdődik, amikor nem tudunk igazán csendben lenni Isten előtt, pedig elé megyünk. A csendes hallgatásnak iskolája van, ezt is tanulni kell."

A teljes cikk itt olvasható:

 Csendben lenni – Istent megismerni advent idején

Advent első vasárnapja

Advent első vasárnapja van. Valami egészen különös, megmagyarázhatatlan bizsergés van a levegőben. Elkezdődik valami, ez olyan életszerű és zsibongó.

Mintha a tavasz illata lenne a levegőben. Igaz, hideg van, csendes és színtelen a körülöttünk lévő világ, mégis minden élettel telített. Egy csodálatos és megismételhetetlen időszak ez.
Készület. Nem egy folytatásos film következő részét várjuk vagy egy újabb bulvárpletykát, hanem valami egészen egyszerűt, valami egészen csendeset: Jézust.
Felénk jön, ez betölti minden kereső ember szívét. Meglep és felkavar.
Várakozás. Rá várunk, Őt kívánjuk, Belé akarunk kapaszkodni.

(ismeretlen)

A csend tapasztalata

Emberek érkeztek egy nap a szerzeteshez, és azt kérdezték: „Mi értelmet látsz csendes életedben?” A szerzetes eközben éppen vizet merített a forrásból. Így szólt látogatóihoz: „Nézzetek a patak vizébe, mit láttok?” Ők belenéztek a patakba: „Semmit sem látunk!” Rövid idő múltán a remete ismét felszólította látogatóit: „Nézzetek bele a patakba!” Ők ismét belenéztek. „Igen, most önmagunkat látjuk.” A szerzetes így szólt akkor: „Nézzétek, amikor az imént vizet merítettem, a víz zavaros volt, most azonban tiszta. Ez a csend tapasztalata: hogy az ember látja önmagát!”

(ismeretlen)

Túrmezei Erzsébet: Ahol ránk Jézus vár

Valami mindig vár.

Hol munka, lárma, hajsza,

hol a mindennapok küzdelme, harca,

hol keservek és kísértések,

próbák, bukások és szenvedések,

hol csend, csend, csend...

Kívül?

Vagy bent?

Valami mindig vár.

S Valaki mindig vár.

Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.

Ott a zajban, a mindennapokban,

küzdelmekben, és feladatokban,

ott szenvedésben és kisértésben,

hogy felemeljen, őrizzen, védjen,

hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,

átvigyen tűzön és akadályon,

új erőt adjon új kegyelemben.

Mindenütt mindig vár,

de százszorosan vár ránk - a csendben!

Rónay György: Leltár

A virágokat és a madarakat is,
s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz;
de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem:
a csöndet körülöttem s a kék eget felettem

Szabolcsi Zsóka: Fohász

Adj erőt,
mert beleveszek kételyeimbe.

Adj időt,
mert felőrlődöm a mutatók rohanásától.

Adj színeket,
mert rettegek a szürkeségtől.

Adj dalokat,
mert fellázadt bennem a csend.

Adj csobogó forrást,
mert hűsíteném lobogó szavaim.

Rákos Sándor: A lélek

fölemeli ujját
csöndet kér a világtól

Reményik Sándor: Mivé lesz?

Mivé lesz ez a késő napmeleg,
Mely most így át meg áthat engemet,
S mely idén utolsó melegnek tetszik?
Rőzsetűzzé lesz lelkem ugarán,
Mely mellett csillagtalan éjszakán,
Nagy téli éjszakán
Álmok didergő tábora melegszik?

Mivé lesz ez a levélsuttogás,
Ez a haldoklók beszélgetése?
Támad belőle új melódia:
Ájtatos szívem nyárfareszketése?
Karácsonyesti prédikáció,
Ha már lehullt a hó?

Mivé lesznek e lobogó színek?
Marad egy tisztás szívem közepén:
Kietlen télben szép őszi sziget?

És napsütésből, nyárfareszketésből,
Színek pazarló játékaiból
Szövődik-e énbennem az a béke,

Mely mint egy láthatatlan sugárkéve
Testvéreim szívére ráhajol?

Szergej Jeszenyin: Ősz

Csönd lepi borókás partok meredélyét.
Az ősz, a pej kanca, fésüli sörényét.

Folyamszegély hűs leple felett
patkói kék csengése lebeg.

Remete szél, óvakodva, lassan
avart tapos útkanyarulatban.

Égő-piros csipkebokorra hajolva
láthatatlan Krisztus sebeit csókolja.

Weöres Sándor: Örök pillanat

Mit málló kőre nem bízol:
       mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
       mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
       bezárva kincses öklét,
jövője nincs és múltja sincs,
       ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
       súrolta s tovalibbent --
így néha megérezheted
       önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
       és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
       még innen a halálon.

Sík Sándor: A hegy derekán

Megállj,
A hegyoldalban hűsen fújdogál,
Köpenyt kavar és fülbe gőgicsél
A puha szél:

Alább
Simábban, melegebben lép a láb.
Fenyőgally-tűz marasztja meg alant
A nyugtalant.

Fölül
Az ormokon a csend felhője ül,
Alatta elsuny a szennyes, bizarr
Világi zaj.

Vigyázz:
Veszedelmes szó, amit fuvoláz.
Nemcsak melenget, kormot is sűrűz
A lenti tűz.

Zsibong
És izzad lenn az ösztön és a gond.
Csúf már ez annak, kit úrúl a csend
Krizmája kent.

Különb
A békességes alkony idefönt.
De magányos és dideregtető
A hegytető.

Setét
Sziklák rettentik ott a remetét,
És csorgót nem lel köztük innia
Ember fia.

Ne bánd
Ma este még a végső tudományt:
Az őszi lankán éregetni még
Legyen elég.

Maradj,
Míg Istent tükröz még a szív, az agy
S csendes tüzével embert melegít,
Maradj meg itt.

Suhanj
Végig a völgyön, mint az estarany.
Olyan légy, mint a jóságos, a bölcs
Érett gyümölcs.

Dsida Jenő: Ha...

Istenem!
Ha ez a hullott, tömérdek levél
lehervadt, meghalt gyűlöletünk volna...

Istenem!
Ha ez a csöndes permeteg eső
szemünkbe-futó örömkönnyünk volna...

Istenem!
Ha ez a sűrű tejüveges köd
békélt tűzhelyek füstgomolya volna...

Istenem, Istenem!
Ha ez a vad szél a vágyott Szabadság
könnyebbült, tiszta lélegzete volna...

Simon András: Lelked igazi otthona...

Lelked igazi otthona a Csend. Rejtelmek szentélye, melyben készen vár az üzenet. A bölcsek némán hallgatják, de a balgák elűzik s locsogva tovább matatnak a hírek ócskapiacán.

Baktai Faragó József: Hajnali harangok

Varjak károgják körénk az alkonyt.
Vadlibák gágogó V-betűként húznak el
őszi vacsoráink fölött.
Lassan álom-cserepet rak fölénk a csönd,
fenyőként feszítjük fáradt csontjainkkal.
Álmodunk az éjszakák csillagokkal
feldíszített sátra alatt.
Hajnali kakasok kukorékoló
himnuszára ébredünk.
Fájó sebeinket kitakarják
a zúgótorkú, hajnali harangok.

Sík Sándor: Csend...

Tépett világok, tépett emberek
Bódult zűrben kerengnek.
Jöjj drága testvér, add a kezedet:
Mondjunk ma csendet. 

Az édes Isten nagy meleg kezén
Megbú két árva lélek:
És elcsitul és orgonálni kezd
A zűrös élet.

Áprily Lajos: Kérés az öregséghez

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,

taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek.

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,

hangoskodóból halkíts hallgatagra.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,

ritkán hallassam hangom, mint a holló.

A közlékenység kútját tömd be bennem,

karthauzi legyek a cella-csendben.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,

folyók a torkolatnál csendesednek.

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,

könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez

egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

a túlsó partot látó révülésben

a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: - Készen.