Tollas Tibor: Fenyők

t 

i 

tű 

levelű 

csend kupolái 

örök- 

zöld fenyvesek 

a hó 

alól is reményt szikrázni 

csak zengjetek! 

Isten nélküli istállók mélyén 

ti őrzitek a szárnyatok alá menekült 

Kisdedet. 

Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve, 

ha őrök 

elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább! 

Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe': 

csak a 

szeretet 

tehet 

csodát. 

Reményik Sándor: Egy téli tölgylevélre

E levelet a hegytetőn találtam,
Hóban feküdt, az erdőhöz közel,
Fákról hullt gyémántporral beszitáltan.
Míg zöld volt, írni rá nem lehetett.
De hogy megbarnult, megkeményedett:
Az írás felcsillámlik rajta,
S tűnődvén, lelkem elsóhajtja:
Kellett a dér, a tél, a hóvihar,
S a zúzmara, a zord fényű palást,
Hogy egy Kéz azt írhassa ránk, amit akar.