Gergely István: Élvezd a csendet

Csak csendben csendülhet csengőhang

kristályos karácsony éjjelen.

Csak csendben reppenhet a pitypang

libbenő ártatlan szeleken.

Csak csendben pillanthatsz királylányt

hajolni borostyán ablakon.

Csak csendben sejtheted a magányt

csavargó borostás alakon.

Csak csendben hallhatod gyermeked

szuszogni álombő vizeken.

Csak csendben bírhatod kedvesed,

szunnyadva elnyugvó melleden.

Csak csendben keresnek a szavak,

míg ott kinn beszélget langy eső.

Csak csendben találod meg magad.

Telik az éj, indul a jövő.

Pilinszky János: Hitünk titkairól - részlet (Az ádventről)

Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Forrás: Új Ember, 1974. december 15.

Márai Sándor: Az ünnepekről

"Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.

Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.

Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!

Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.

Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.

S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejs el mindent, figyelj az ünnepre."

Forrás: Márai Sándor: Füves könyv

Füle Lajos: Ha csendben lennél

Ha csendben lennél... Lenne rá okod,

tán felfigyelnél, mint a pásztorok.

Ők hallottak és láttak, mert lehet

az éjszakában angyaléneket

hallani, csak a lélek csendje kell

hozzá, mikor nem ember énekel,

mikor felülről jön az üzenet,

mikor VALAKI nyitja füledet,

s az Ég, a Föld, a LÉLEK, az anyag

beszélni kezd mind, vagy visszhangot ad.

Ha csendben lennél, szinte hallanád

a molekulák termikus zaját,

sőt hallanád - a földi zaj helyett -

égi Igét és angyaléneket,

szívig elérőt és csodálatost,

s véget nem érő ünnep jönne most!

Reményik Sándor: Lámpagyújtogató

Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:
"Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?"
"Lámpagyújtogató"-feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.

Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.

Csak felnyújtott egy lángvégű botot,-
Egy lobbanás- s az ember főlehajtva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment tovább a sötétség fele.
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.

Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:
"Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?"
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.
És végül - lámpagyújtogató lettem.

Ürögdi Ferenc: Adventi csendben

Advent! Csend van.
Nincs hang, csak lélek-beszéd.
Adventi csendben
Lehullok, Uram, eléd.
Adventi csendben
Csak hitem kis mécse ég.
Adventi csend van,
Körülöttem mély a sötét.
Adventi csend van.
Készül-e, mondd, a szíved?
Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e hited?
Adventi csendben
Szunnyadsz tán? Lámpád sem ég?
Adventi csend van...
Ébredj! Jön a remény!

Puszta Sándor: Bennünk fénylő csillag

sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni

gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni

induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni

a jóságot még ma
el kéne kezdeni

óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni